Kiakadt Elon Muskra a német szövetségi bíróság, távoznak az X-ről
A független német szövetségi bíróságnak nem tetszik Musk politikai megnyilvánulása, ők is állást foglaltak.
A környéket lezárták, a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Több embert megsebesített egy ámokfutó hétfőn Németországban a heidelbergi egyetemen. Német hírportálok beszámolói szerint a puskával felfegyverkezett férfi lövöldözni kezdett egy előadóteremben, majd végzett magával. Az illetékes mannheimi rendőrkapitányság közleménye szerint az ügyről gyűjtött első adatok alapján
Az eset Heidelberg Neuenheimer Feld nevű negyedében történt, ahol az egyetem természettudományi kara és az egyetemi klinika működik. A környéket lezárták, a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
A dpa hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ámokfutó az egyetem hallgatója volt. Több fegyvere volt, előadás közben rontott be a terembe. Négy embert talált el. Egyikük a kórházba szállítás után belehalt sebesüléseibe. A nyomozás első megállapításai szerint az ámokfutó tettének nem voltak politikai vagy vallási indítékai.
Az eset Heidelberg Neuenheimer Feld nevű negyedében történt, ahol az egyetem orvostudományi és természettudományi kara, valamint az egyetemi klinika működik. A környéket lezárták, a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság helyszíni beszámolója szerint ugyan a veszélyhelyzet megszűnt, de a rendőrség terrorelhárító egységek és helikopterek bevetésével átfésüli a területet.
(MTI)
Nyitókép: R.Priebe / /Pr-Video / dpa Picture-Alliance via AFP